Lauer Band
harsona-zongora duó

1995 óta muzsikálunk együtt.
Mindketten a Szegedi Zeneművészeti Főiskolán diplomáztunk. Az elmúlt 26 során rendszeresen koncerteztünk, és az ország számos színpadán megfordultunk. Játszottunk a Szegedi Nemzeti Színházban, a Zeneakadémián, a Budai Várban, a Szegedi Dómban, művelődési házakban, fesztiválokon, kiállításmegnyitókon stb.
Műsorunkon szerepelnek barokk, klasszikus, romantikus művek egyaránt. Számos saját is átiratot játszunk. 2007-ben az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy Steiner Béla, hódmezővásárhelyi zeneszerző írt egy öttételes szvit-et számunkra, Tavaszváró címmel.
Barokk repertoárunk egyedülálló, mivel számos saját átirat és csak általunk játszott különlegesség szerepel műsorunkon.
2005 óta a komolyzenei repertoár mellett könnyedebb programmal is készülünk a koncertjeinkre.
2010 augusztusában egy magyar zeneszerzők műveiből összeállított műsor mutattunk be. Elhangoztak: Legány Dénes, Hidas Frigyes, Steiner Béla, Orbán György és Huszár Lajos művek. Jelenleg egy szonátaestre készülünk ahol a legszebb harsona-zongora szonáták csendülnek fel.
2020 szeptemberétől jazz standard átiratok is szerepelnek műsorunkon, illetve számos videóklipel és hangfelvétellel gazdagodott az együttesünk you-tube csatornája.
